Talpi bőnye gyulladás - ez is lehet a sarok- és talpfájdalom oka
A sarokfájdalom, az álláskor, lépcsőzéskor a sarokban jelentkező kellemetlenség igen zavaró tünet, amelynek hátterében számos ok állhat. Ezek közül a talpi bőnye gyulladásról, annak tüneteiről és kezeléséről beszélt dr. Magbade Gábor, a FájdalomKözpont ortopéd orvosa.
Online Bejelentkezés
Dr. Szily Tamás
Bosnyák téri rendelő - 1147 Budapest, Csömöri út 18.
Sokszor reggel és állás közben jelentkezik a sarokfájdalom
A sarok feladata, hogy biztosítsa a támasztékot a test súlyának, éppen ezért a sarkunk minden egyes lépésünknél komoly behatásnak van kitéve. A szakértők szerint járáskor a testsúly 1.25-szöröse, futáskor a 2.75-szöröse nehezedik a lábunkra – ezért nem csoda, ha érzékeny és sérülékeny ez a terület.
Az itt jelentkező fájdalmak döntően része mögött mechanikai okok állnak, de meghúzódhat a háttérben arthritis, fertőzések, autoimmun- és neurológiai problémák, trauma, csontritkulás és más csontbetegségek, illetve több szervrendszert érintő betegségek is. Az egyik leggyakoribb probléma azonban a talpon átívelő vastag kötőszöveti szalag betegsége, a plantaris fasciitis, vagyis a talpi bőnye gyulladása. Mivel ennek a szalagnak fontos szerepe van a talp izmainak, inainak, és a láb boltozatának a fenntartásában, könnyű túlterhelni. Ilyenkor a normális 2-4 mm vastagságúról akár 6-10 mm-nyire is vastagodhat, ami miatt reggel, valamint hosszabb állás és lépcsőzés következtében fájdalom jelentkezik.
Fiataloknál különösen gyakori a sarok ütődései miatt kialakuló fájdalom. Ebben a korban ugyanis még nem teljesen kifejlett a sarokcsont és könnyebben sérülhet. Ehhez hozzájárulhat például a túl korán kezdett magassarkú hordás is.
Milyen tünetek utalhatnak a talpi bőnye gyulladására?
- Kezdetben a sarokcsontnál és/vagy a lábujjak tövénél jelentkezik a fájdalom. Az érzés leginkább húzó, szúró jellegű, és reggeli felkelés után azonnal érezhető.
- A fájdalom eleinte 10-20 perc alatt elmúlik, tulajdonképpen „bejáratódik” a láb, bár a fizikai megterhelés fokozhatja a panaszokat és a gyulladásos folyamat előrehaladtával egyre tovább jelen van a feszítő érzés.
- A talp, a sarok a gyulladás miatt kipirulhat, meleggé válhat, egyre nehezebbé válik a járás, az állás.
- Mivel a túlterhelés elsősorban sportolóknál jelenhet meg, igen gyakran a futók, ugrók jelentkeznek ilyen problémával, különösen, ha nem szakszerűen építették fel az edzésüket. Ugyanakkor természetesen mindenkinél jelentkezhet a gyulladás, főként, ha kemény talajon kénytelen állni vagy járni, például az álló foglalkozása miatt.
Van, amikor a pihentetés nem elég
Elsősorban pihentetni kell a lábat, különösen kerülni a futást és a kemény talajon járást. Érdemes lehet hideg borogatást helyezni a lábra (nem közvetlenül a sarokra), valamint lábfej-nyújtó gyakorlatokat végezni. Nagyon fontos a megfelelő cipő kiválasztása sportoláshoz és hétköznapra is, a túl magas talp kerülendő, meg lehet próbálni a cipőkben elhelyezhető sarokpárnákat és sarokemelőket is, bár ezek csak átmeneti megoldást nyújtanak. Ha sportolunk, a megfelelő bemelegítéssel jelentősen csökkenthetjük a sarkat érő terhelés erősségét.
- Ha a pihentetés nem hoz eredményt, szóba jöhet egy nem-szteroidos gyulladáscsökkentő terápia. Amennyiben nincs javulás, meg lehet próbálni 2-3 alkalommal a szteroidos injekciókat, amelyek bár csökkentik a fájdalmat, de csak korlátozott ideig használhatók, az esetleges mellékhatások miatt, illetve csak tüneti kezelést jelentenek. Szakember által biztosított segítség lehet a helyi vérkeringést fokozó fizikoterápia, a lökéshullám kezelés. – ismerteti dr. Magbade Gábor, a FájdalomKözpont ortopéd orvosa. - A konzervatív terápiák közül a terápiás röntgenbesugárzásnak van időnként jó eredménye. Érdemi, okot megszüntető javulást a jól felépített konzervatív kezelés mellett, az életmódbeli változások és a rendszeres aktív tornáztatás, nyújtás hoznak.
Forrás: FájdalomKözpont (www.fajdalomkozpont.hu)
Bejelentkezés ortopéd orvoshoz
Téma szakértője
Dr. Szily Tamás
Ortopéd- traumatológus, ízületi specialista-
Specialitások:
- Térdfájdalom
- Szalag sérülések
- Porckopás, artrózis
- Csípőprotézis konzultáció
- Porcleválás, meniszkusz sérülés
- Injekciós és műtéti beavatkozások
- Achilles-ín fájdalom
- Talpfájdalom
- Sarokfájdalom
Kapcsolódó
orvos válaszol bejegyzésünk
A lökéshullám terápia lényege, hogy a keletkezett hanghullámok útján a különféle szöveteket mechanikai stimulusnak vetjük alá, és ez a keringés fokozásával segíti elő a gyógyulást. A lökéshullám terápia (ESWT - Extracorporal Shock Wave Therapy) egy gyors és operációs beavatkozást nem igénylő konzervatív kezelés a mozgásszervi betegségekben szenvedőknek (sarokfájdalom, teniszkönyök, izomcsomók).
Hogyan működik a lökéshullám terápia?
A lökéshullámok energiával rendelkező hullámok, melyek valamilyen közegen (szilárd, folyékony vagy gáznemű anyagban) át terjednek. Amikor valamely áramlat gyorsabban halad, mint az érkezését megelőző „információ” – a közeg nem tud kitérni annak útjából. Így az érkező energia hirtelen, szinte azonnali változást idéz elő a közegben melyen áthalad, mely változás lehet nyomás, hőmérséklet, vagy akár denzitásváltozás is.
Azzal, hogy a lökéshullámok ingerlik a szöveteket, azok átalakulására, újrarendeződésére történik, ami egy alkalmazkodási reakció, azaz gyógyulási folyamat. Ez a természetes úton is végbemenő gyógyulási folyamat ideje is jelentősen lecsökkenthető, így a fájdalom és hamarabb múlik el. Az hang-és mechanikai ingernek köszönhetően a szövetekben új erek képződnek, ami csökkenti az esélyét a későbbi újrasérülésnek.
lökéshullám terápia kezelés. A lökéshullám-terápia pozitív hatásai:
vérkeringés fokozódás
új erek képződése
gyulladáscsökkentés
anyagcsere serkentés
izomlazítás
öngyógyító mechanizmusok beindítása a szervezetben
közvetlen, azonnali és hosszútávú fájdalomcsillapítás
mozgékonyság fokozása
kontrollált izomtónus normalizálása
sejtstruktúra javítása
szövetstabilitás javítása
kötött izomzat lazítása
A lökéshullám kezelés hatására a gyulladást okozó, hónapok, sőt évek alatt lerakódott anyagok a fájdalmas területről gyorsabban szállítódnak el a vérárammal. A radiális lökéshullámok a kezelt területet körülvevő izmokat is fellazítják, csökkentve az izomfeszülést, ezért mérséklődik a fájdalom is. A terápia a kezeléssel még nem ér véget: egyik legfőbb előnye, hogy a kezelt terület vérbősége a kezelés utáni hetekben is fennmarad, a szervezet öngyógyító folyamatai heteken keresztül zavartalanul dolgoznak tovább.
A kezelés menete
A kezeléshez komolyabb előkészület nem szükséges, a FájdalomKözpontban két féle kezelés érhető el: orvosi vizit keretében vagy fizikoterapeuta által. A kezelt testtájék tökéletes eléréséhez a beteget megfelelően pozícionáljuk. A lökéshullám kezeléssel gyógyítandó testrészt nyugalomba helyezzük, biztonságosan megtámasztjuk, majd a bőrfelületet szabaddá tesszük. A kezelendő területre, illetve esetleg a kezelő fejre gélt helyezünk, mely a gyógyító lökéshullám áthatolását a bőrön nagyban segíti. A lökéshullám kezelés választott energiáját a testtájékhoz, az adott beteg anatómiai adottságaihoz igazítjuk. A kezelés előrehaladtával az energia sűrűség, azaz a kezelés erőssége fokozatosan emelhető.
Fájdalmas a kezelés?
A terápia erőssége a betegség típusától, a kezelt testrésztől és a páciens érzetétől függőn személyre szabható, de a lökéshullám kezelés minimális fájdalommal jár. Általában ahogy javul a fájdalom, úgy lehet a következő kezelések során emelni az erősséget, ami szükséges a mielőbbi gyógyulás segítéséhez. A lökéshullám kezelés rendszerint kúraszerűen (3-4 alkalommal) történik, de már az első alkalom lényeges javulást hozhat.
FONTOS! A kezelés megkezdése előtt a lökéshullám kezelésben járatos szakorvos vizsgálata szükséges a megfelelő indikáció megállapítása és orvosi konzultáció végett. Kezelést csak szakorvosi javaslat alapján végzünk.
Mire alkalmazható a fókuszált lökéshullám terápia?
Fájdalmas pontok és krónikus íntapadási problémák kezelése
Mélyebben levő fájdalmas pontok célzott kezelését is lehetővé teszik
Izmokban, kötőszövetekben levő fájdalmas csomók (ún. myofascialis trigger pont-szindróma) diagnosztizálása és kezelése
Milyen esetekben lehet hatékony a kezelés
Láb fájdalmainak kezelésére
Sarokfájdalom
Talpfájdalom
Saroksarkantyú kezelésére
Izomkeményedések, fájdalmas izom-kötőszöveti csomók
A lábszár izmaiban, vádliban (gyakori futóknál, labdarúgóknál)
Négyfejű combizomban, különösen a térkalács csúcsára lokalizálódó problémákkal együtt
Rotátorköpeny-sérülés esetén
Ínsérülések, letapadások esetén
Achilles ín fájdalma
Térdfájdalom
Patella ín gyulladása
Egyes csípőfájdalmak
Ugrótérd esetén, mely a térdkalács csúcsánál jelentkező fájdalom
Teniszkönyök, golfkönyök
Izomsérülések utókezelése: A kezelés 3 - 4 héttel az izomsérülés után végezhető, amennyiben vérömleny jelenléte ultrahanggal kizárásra került és az érintett terület még fájdalmas
FájdalomKözpont
Kapcsolódó oldalak
Térdfájdalom hideg időben
Térdszalag-sérülések
Porcleválás
Páciensek mondták
Rendkívül alapos és figyelmes orvos, aki nemcsak a fájdalmamat kezelte, hanem az okokat is feltárta. A kezelés hatására végre újra könnyedén mozoghatok. Maximálisan ajánlom mindenkinek, aki térd problémákkal küzd!