Mit tehetünk nyáron a lúdtalp ellen?

Mit tehetünk nyáron a lúdtalp ellen?

2023.05.04 11:08

Százból kevesebb, mint tíz emberről mondható el, hogy egészséges a lába, ehhez pedig erősen hozzájárul a nem megfelelő cipőviselet. Nyáron különösen érdemes jól megválasztani a lábbelit és aktívan tenni az úgynevezett lúdtalp ellen. Dr. Magbade Gábor, a FájdalomKözpont ortopéd szakorvosa a legfontosabb tudnivalókra hívta fel a figyelmet.

Figyelem már az első lépésektől

A talpfájdalom és a térdfájdalom oka is lehet a lúdtalp, fontos a kezelés.- Nagyon fontos, hogy a gyermek lábára már a születéstől kezdve nagy figyelmet fordítsanak a szülők, hiszen rengeteg probléma forrása lehet egy beteg, problémás láb. Mivel 6-8 éves korig nincs kialakult lábboltozat, egészen addig, amíg a gyerek fel nem áll, elég a mamusz vagy a textiltalpú cipő, ami hagyja a lábakat dolgozni. Amikor már önállóan jár, a cipőválasztásnál az egyik döntő szempont a kéreg kidolgozása kell, hogy legyen, ugyanis ezek rögzítik a sarkat és támasztják meg a talajtól való elrugaszkodáskor az alsó végtagot és a gerincoszlopot, stabilizálják is az Achilles-ínt és a bokaízületet. Az orrnál található kapli rész is fontos, mert ez a kettő mintegy „vezeti” a gördítést járáskor. Válasszunk puha gumitalppal és sarokkal rendelkező lábbelit! Amennyiben már látszik egy kis kifelé dőlő sarok, a cipő belső megemelt sarka optimális viseletet biztosíthat, de erről mindenképpen ortopéd orvos tanácsát kell kérni. Ahol pedig a szülőknek is lúdtalpa van, ott a gyereket már idejekorán érdemes ortopédiai szempontból ellenőriztetni.

Mi is az a lúdtalp?

Előfordulhat, hogy a talpunk szalag- és izomrendszere nem erősödik meg a szükséges mértékben, és nem tudja kiegyensúlyozottan megtartani a testsúlyt. Nőknél a genetikailag eleve lazább kötőszövet ráadásul önálló hajlamosító tényező. Mindezek következtében a talp haránt- és keresztboltozata lesüllyed és kialakul az úgynevezett lúdtalp. Ezt az igen gyakori problémát már a kezdetektől érdemes komolyan venni és szakorvos segítségével kezelni, ugyanis elhanyagolt esetben ízületi kopás, térdpanaszok, súlyos járási nehezítettség is kialakulhatnak. A talp egyensúlyának megbomlása végső soron az egész mozgás-szervrendszerre kihathat. Tehát nem lehet eléggé hangsúlyozni a korai felismerés és kezelés szerepét, ami nagyon komoly mozgásszervi problémákat előzhet meg – hangsúlyozza dr. Dobos Márta Ilona, a FájdalomKözpont ortopéd szakorvosa.

Mit tehetünk a lúdtalp ellen?

  • Lúdtalp esetén súlyos következményeket előzhet meg az ortopédiai kezelés.Érdemes minél többet természetes talajon, homokon, füvön, kavicson mezítláb járni. Erre ideális időszak a nyár, gyerekeknek akár a játszótér. Az otthoni, lakásban történő mezítláb vagy zokniban járkálás azonban tilos!
  • Fontos lenne talp-és lábtornát végezni, napi 5-6 percben. Gyerekeknek hasznos gyakorlat a külső-, belső talpélen járás, lábujjakkal papírdarabkák felszedése. Felnőttek nagyon hasznos lehet a gördülő talpú cipő, ami folyamatosan „tornáztatja” a lábat.
  • Magát a lúdtalpat csak a megjelenésekor szabad korrigálni betéttel, ortopéd orvos javaslatára. Optimális, ha nagyjából iskolás koráig nem visel a gyerek betétet, hadd fejlődjenek a szalagjai, az izomzata.
  • Fontos szempont a cipő anyag is. Ideális anyag a bőr – főleg kisgyerekeknél, akik sokat mozognak, szaladnak benne. A bőr az izzadó láb izzadságát felszívja, így nem tud megdagadni a kisgyerek lába a mozgás során, és nem fogja nyomni a cipő. Kicsiknél különösen hasznos lehet az állítható bőség, ezért ideális a fűzős, tépőzáras megoldás.
  • Edzőcipőt edzéshez hordunk. (Az edzőcipőszerű utcai cipők másfajta lábbelik, azoknak más is a szerkezete, arra az utcai cipőre való szabályok érvényesek.) Érdemes vásárláskor tájékozódni arról, pontosan mire, milyen sportágra ajánlják az adott cipőt, mert attól függ a talpszerkezet, a rugalmasság, flexibilitás, tartósság, stb. Hasznos megoldás lehet az is, ha a cipőből kiszedik az eredeti, nem ortopédiailag kialakított betétet, és kicserélik egy kifejezetten sportoláshoz gyártott, egyedi betétre.
  • Sem a magas sarok, sem a lapos talp nem egészséges viselet, ha tartósan viseli valaki. A magas sarok boka-, térd-, derékfájdalomhoz vezethet, a túl lapos, túl vékony talpú szandál és a szerkezet nélküli balerinacipő, flip-flop papucs pedig túl nagy terhet ró az érzékeny csonthártyára. A papucs kiválasztásánál szempont lehet még, hogy ne csupán egy egyetlen hajszálvékony pánt tartsa meg a lábat, hanem több, változó irányú, állítható pánttal legyen rögzíthető. Az ideális sarokmagasság bármilyen cipő esetében 3-4 centi.

Forrás: FájdalomKözpont (www.fajdalomkozpont.hu)

Téma szakértője

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Cím! Távkonzultációra szeretnék bejelentkezni talpfájdalom, vádlifájdalommal. Melyik szakorvost válasszám? Előre Köszönöm válaszát! Üdv: Fehér Marianna
Tisztelt Fehér Marianna!

Köszönjük szépen a megkeresést. Távkonzultációra Dr. Páll Zoltán főorvos urat tudom Önnek javasolni. Interneten keresztül is be tud hozzá jelentkezni és telefonon is. Amint bejelentkezett felvesszük Önnel a kapcsolatot és segítünk a továbbiakat intézni.

Üdvözlettel:
Bojti Szilvi
FájdalomKözpont
Fehèr Marianna

Bojti Szilvia

Asszisztens

Kapcsolódó oldalak

Páciensek mondták

Nagyszerű munkát végez

Magbade Gábor Doktor Úr nagyszerű munkát végez. Csak ajánlani tudom.
Dr. Magbade Gábor
Dr. Magbade Gábor
ortopédia