Nem kell, hogy évekig tartson a hátfájás

Nem kell, hogy évekig tartson a hátfájás

2019.02.14 08:24

A felnőtt lakosság nagyobb részének életében legalább egyszer tartósan fáj a háta, a dereka. Dr. Selyem Réka, a FájdalomKözpont reumatológus szakorvosa az akár évekig elhúzódó hátfájás okairól és a kezelési lehetőségekről beszélt.

Eleinte javul, később romlik

derékfájás hátfájás reumatológusRengeteg ember fordul orvoshoz derékfájás miatt, amely az első hat hét során gyakran enyhül, ám akár egy éven túl is fennmaradhat – állt a Canadian Medical Association Journal tanulmányában. A cikk szerint az igen gyakori hát- és derékfájdalom hátterében (az esetleges pszichés okokon kívül) négy fő fizikai ok állhat:

  • késő kezdett kezelés,
  • idővel kialakuló kényszertartások,
  • nem megfelelő munkahelyi körülmények,
  • mozgáshiány.

Arról megoszlanak a vélemények, milyen gyorsan lehet kilábalni ebből az állapotból.  
Ausztrál és brazil kutatók 33 tanulmányt tekintettek át, amelyek összesen több mint 11 ezer esetleírást tartalmaztak. A páciensek valamennyien (akut vagy krónikus) derékfájás miatt fordultak orvoshoz. A kutatás vezetői szerint jellemző volt a páciensekre, hogy mind a fájdalom, mind a mozgáskorlátozottság jelentősen csökkent az első hat hét során. Később azonban a javulás lelassult, sőt akár több, mint egy évig fennmaradtak a tünetek. Bár a panaszok jóval enyhébbek voltak, mint a kezdeti szakaszban, nagyjából csak 10 százalékát tették ki az előzőeknek - amennyiben korábban akut hátfájdalom volt a diagnózis. A krónikus betegségnél a javulás csupán 50 százalékos volt egyéves távlatban.  
A javulás tehát közel sem teljes, különösen, ha krónikus problémáról van szó. Ennek oka többek közt abban keresendő, hogy egy idő után már maguk a páciensek sem hiszik, hogy fájdalom nélkül élhetnek, és nem tesznek további lépéseket a gyógyulás felé. 

Későn fordulunk orvoshoz

- A működésbeli elváltozások - például amikor az izomerő kiegyensúlyozatlansága miatt nem tudjuk teljesen kihúzni magunkat-, a kényszertartások előbb-utóbb túlterhelik a gerincet és a hát-és derékfájás tartóssá válhat. Évek, évtizedek alatt pedig nagy eséllyel alakulnak ki krónikus kopások, porckorong károsodások és egyéb, tartós problémák. Vagyis minden olyan esetben orvoshoz kellene fordulni, ha fájdalmat, mozgásbeszűkülést tapasztalunk, hiszen csak szakszerű segítséggel védhetők ki a tartós elváltozások. Nem szabad megvárni, amíg tarthatatlanná válik az állapot és esetleg már a vény nélküli fájdalomcsillapítók sem hatékonyak. Ezen kívül nem szabad megfeledkezni arról, hogy a fájdalmak, így a nyaki-, háti- és derékfájás is gyakran pszichés eredetűek, azonban ez esetben is kezelést igényelnek – hangsúlyozza dr. Selyem Réka, a FájdalomKözpont reumatológus szakorvosa.

Nem csak gyógyszer segíthet

derékfájás hátfájás reumatológus- A fájdalomcsillapítók, a nem-szteroid szerek, és a helyi célzott injekciók szinte azonnal kifejtik fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő hatásukat, de a betegség előrehaladását, a deformitások kialakulását nem tudják megakadályozni. A gyors eredmények azonban szükség esetén indokolhatják az alkalmazást, hiszen jelentős könnyebbséget hozhatnak a betegek életébe – mondja Selyem doktornő. - Ugyanakkor, ha tartós megoldásra van szükség, a lökéshullám- és a különböző elektroterápiák (fizikoterápia) oldják a mozgásszervi fájdalmat okozó triggereket, élénkíti a vérkeringést és az anyagcserét, és nem csak a fájdalmat csökkenti, de a valódi okot is megszüntetheti a sérült szövetek fokozatos regenerálásával. Ezen kívül jó hatású a lágylézer kezelés, a BEMER fizikiai érterápia és gyakorlatilag elengedhetetlen a funkcionális gyógytorna, manuálterápia is, amelynek titka a szakszerű betanulásban és a kitartó munkában keresendő. Megfelelő módszerekkel és a páciens aktív közreműködésével jelentős javulás érhető el még az évek óta fennálló gerincproblémák (nyak-, hát-, derékfájdalom) esetén is.   
 

Forrás: FájdalomKözpont (www.fajdalomkozpont.hu)

Kapcsolódó cikkek, melyek érdekelhetik Önt
Bejelentkezés fájdalom kezelésére:

FájdalomKözpont

+36 70 621 2433

Téma szakértője

Dr. Selyem Réka MSc

Reumatológus

  • Specialitások:
  • Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

    Testnevelő vagyok,gyakran sportolok magam is. Az Achilles-ínam fáj még mindig,pedig nemrég ért véget a kezelésem,10 alkalom volt lézeres terápia + galvánfürdő. Az MR szerint ciszta és ödéma van a fájós területen,ixmerős sportorvos írta ki a terápiát. Jobb a helyzet,de még mindig érzem,hogy nem jó,pedig sportolnék már újra. A műtétet nagyon szeretném elkerülni,mitévő legyek?
    Kedves Szolnoki Csaba!

    A lökéshullám terápia lényege, hogy a keletkezett hanghullámok útján a különféle szöveteket mechanikai stimulusnak vetjük alá, és ez a keringés fokozásával segíti elő a gyógyulást. A lökéshullám terápia (ESWT - Extracorporal Shock Wave Therapy) egy gyors és operációs beavatkozást nem igénylő konzervatív kezelés a mozgásszervi betegségekben szenvedőknek (sarokfájdalom, teniszkönyök, izomcsomók).

    Hogyan működik a lökéshullám terápia?
    A lökéshullámok energiával rendelkező hullámok, melyek valamilyen közegen (szilárd, folyékony vagy gáznemű anyagban) át terjednek. Amikor valamely áramlat gyorsabban halad, mint az érkezését megelőző „információ” – a közeg nem tud kitérni annak útjából. Így az érkező energia hirtelen, szinte azonnali változást idéz elő a közegben melyen áthalad, mely változás lehet nyomás, hőmérséklet, vagy akár denzitásváltozás is.

    Azzal, hogy a lökéshullámok ingerlik a szöveteket, azok átalakulására, újrarendeződésére történik, ami egy alkalmazkodási reakció, azaz gyógyulási folyamat. Ez a természetes úton is végbemenő gyógyulási folyamat ideje is jelentősen lecsökkenthető, így a fájdalom és hamarabb múlik el. Az hang-és mechanikai ingernek köszönhetően a szövetekben új erek képződnek, ami csökkenti az esélyét a későbbi újrasérülésnek.

    lökéshullám terápia kezelés. A lökéshullám-terápia pozitív hatásai:
    vérkeringés fokozódás
    új erek képződése
    gyulladáscsökkentés
    anyagcsere serkentés
    izomlazítás
    öngyógyító mechanizmusok beindítása a szervezetben
    közvetlen, azonnali és hosszútávú fájdalomcsillapítás
    mozgékonyság fokozása
    kontrollált izomtónus normalizálása
    sejtstruktúra javítása
    szövetstabilitás javítása
    kötött izomzat lazítása
    A lökéshullám kezelés hatására a gyulladást okozó, hónapok, sőt évek alatt lerakódott anyagok a fájdalmas területről gyorsabban szállítódnak el a vérárammal. A radiális lökéshullámok a kezelt területet körülvevő izmokat is fellazítják, csökkentve az izomfeszülést, ezért mérséklődik a fájdalom is. A terápia a kezeléssel még nem ér véget: egyik legfőbb előnye, hogy a kezelt terület vérbősége a kezelés utáni hetekben is fennmarad, a szervezet öngyógyító folyamatai heteken keresztül zavartalanul dolgoznak tovább.

    A kezelés menete
    A kezeléshez komolyabb előkészület nem szükséges, a FájdalomKözpontban két féle kezelés érhető el: orvosi vizit keretében vagy fizikoterapeuta által. A kezelt testtájék tökéletes eléréséhez a beteget megfelelően pozícionáljuk. A lökéshullám kezeléssel gyógyítandó testrészt nyugalomba helyezzük, biztonságosan megtámasztjuk, majd a bőrfelületet szabaddá tesszük. A kezelendő területre, illetve esetleg a kezelő fejre gélt helyezünk, mely a gyógyító lökéshullám áthatolását a bőrön nagyban segíti. A lökéshullám kezelés választott energiáját a testtájékhoz, az adott beteg anatómiai adottságaihoz igazítjuk. A kezelés előrehaladtával az energia sűrűség, azaz a kezelés erőssége fokozatosan emelhető.

    Fájdalmas a kezelés?
    A terápia erőssége a betegség típusától, a kezelt testrésztől és a páciens érzetétől függőn személyre szabható, de a lökéshullám kezelés minimális fájdalommal jár. Általában ahogy javul a fájdalom, úgy lehet a következő kezelések során emelni az erősséget, ami szükséges a mielőbbi gyógyulás segítéséhez. A lökéshullám kezelés rendszerint kúraszerűen (3-4 alkalommal) történik, de már az első alkalom lényeges javulást hozhat.

    FONTOS! A kezelés megkezdése előtt a lökéshullám kezelésben járatos szakorvos vizsgálata szükséges a megfelelő indikáció megállapítása és orvosi konzultáció végett. Kezelést csak szakorvosi javaslat alapján végzünk.

    Mire alkalmazható a fókuszált lökéshullám terápia?
    Fájdalmas pontok és krónikus íntapadási problémák kezelése
    Mélyebben levő fájdalmas pontok célzott kezelését is lehetővé teszik
    Izmokban, kötőszövetekben levő fájdalmas csomók (ún. myofascialis trigger pont-szindróma) diagnosztizálása és kezelése
    Milyen esetekben lehet hatékony a kezelés
    Láb fájdalmainak kezelésére
    Sarokfájdalom
    Talpfájdalom
    Saroksarkantyú kezelésére
    Izomkeményedések, fájdalmas izom-kötőszöveti csomók
    A lábszár izmaiban, vádliban (gyakori futóknál, labdarúgóknál)
    Négyfejű combizomban, különösen a térkalács csúcsára lokalizálódó problémákkal együtt
    Rotátorköpeny-sérülés esetén
    Ínsérülések, letapadások esetén
    Achilles ín fájdalma
    Térdfájdalom
    Patella ín gyulladása
    Egyes csípőfájdalmak
    Ugrótérd esetén, mely a térdkalács csúcsánál jelentkező fájdalom
    Teniszkönyök, golfkönyök
    Izomsérülések utókezelése: A kezelés 3 - 4 héttel az izomsérülés után végezhető, amennyiben vérömleny jelenléte ultrahanggal kizárásra került és az érintett terület még fájdalmas
    FájdalomKözpont
    Szolnoki Csaba

    Bojti Szilvia

    Asszisztens

    Kapcsolódó oldalak

    Páciensek mondták

    Kedves, segítőkész

    Két hét szenvedés után végre sikerült enyhíteni a fájdalmamat egy nap alatt, doktornő nagyon kedves és segítőkész volt.
    Dr. Selyem Réka MSc
    Dr. Selyem Réka MSc
    Reumatológus