Krónikus fájdalomnál a pszichés támogatás is fontos

Krónikus fájdalomnál a pszichés támogatás is fontos

2024.07.02 08:30

Az már régóta ismert a szakemberek közt, hogy a krónikus fájdalmaknál és célzottan a krónikus fájdalom szindrómánál az összetett kezelés részét kell, hogy képezze a pszichés segítség, ugyanis ezek a kórképek részben pszichés eredetűek, részben pedig erősen visszahatnak a lelki állapotra. Vagyis a fizikai kezeléseket mindenképpen fontos megtámogatni lelki oldalról is. Ennek jelentőségére hívta fel a figyelmet Kispál Mónika, a Fájdalomközpont pszichológusa.

A krónikus fájdalomban mindig érintett a psziché is

A krónikus fájdalom szindróma (KFSZ) egy nehezen megközelíthető kórkép, hiszen magát a fájdalmat is nehéz objektíven felmérni, megítélni. Természetesen vannak konkrét kritériumai is a kórképnek: 3-6 hónapnál régebben fennálló, más okkal nem magyarázható, szokványos fájdalomcsillapítókra általában nem reagáló fájdalomról van szó, amely nem korlátozódik egyetlen anatómiai régióra, és amelyben a psziché is érintett.
A The International Association of the Study of Pain nevű szervezet éppen ezért új megközelítést ajánl a szakembereknek, amelynek alapjai:

  • Krónikus fájdalomnál fontos a pszichológiai segítség.A fájdalom személyes tapasztalat, amit biológiai, pszichológiai és szociális tényezők is befolyásolnak. És ez fordítva is igaz: maga a fájdalom nem csak fizikailag befolyásolja a pácienst, de pszichésen és szociálisan is.
  • Mindenki a saját élettapasztalatai révén tanulja meghatározni a fájdalmat.
  • Pszichoterápiával a fájdalom is jobban kezelhető. 
  • A fájdalomtól szenvedő ember panaszait mindig tiszteletben kell tartani. 
  • A fájdalom nem feltétlenül csak szavakkal írható le, elképzelhető, hogy valaki nem verbálisan, hanem más viselkedési formával tudja kifejezésre juttatni a fájdalmát.  

A krónikus fájdalom kezelésében régóta szerepet játszanak a pszichológusok, különösen a kognitív viselkedésterápia hatékonyságával kapcsolatban vannak meggyőző bizonyítékok. Ugyanakkor egy új tanulmányban az EAET, vagyis az emotional awareness and expression therapy (érzelmi tudatosság és kifejezés terápia) kapott nagy elismerést. Egy kutatásban ugyanis úgy találták, hogy a krónikus fájdalommal élők közül azok, akik ilyen terápiában vettek részt, kétharmad részben 30%-os fájdalomcsökkenésről számoltak be, ezen kívül a depresszió és a szorongás kezelésében is nagy segítség volt az EAET. A pszichoterápiák természetesen nem zárták ki a gyógyszeres vagy egyéb orvosi kezelések használatát, sőt, valójában inkább támogatták azokat.

Az érzelmi tudatosság mankó lehet a fájdalmas epizódok ellen

Pszichológiai terápiákkal a fájdalom jobban kezelhető.Az érzelmi tudatosságot fejlesztő terápiák során a pácienseket arra bíztatják, hogy felidézve egy nehéz, fájdalmas vagy traumatikus emléket igyekezzenek szavakkal kifejezni a testükben tapasztalt érzeteket, és próbálják elengedni vagy csökkenteni azokat. A cél, hogy az agy fájdalomról alkotott percepcióját megváltoztassák azáltal, hogy megtanulják, milyen erősen kapcsolódik az egyes érzelmekhez, mint például a félelem, a düh, a bűntudat vagy a bánat.
- A kognitív viselkedésterápiában némileg más a metódus, ott arra trenírozzuk a klienst, hogy  képes legyen jobban tolerálni a fájdalmat. Célja többek között az új készségek elsajátítása. Ebben segíthet még a pszichoedukáció, viselkedés terápia, vagy a megküzdésterápia. Szociálisan a családterápia lehet egy eszköz a fájdalom csökkentésében, érzelmileg pedig a szupportív terápia vagy akár a művészetterápia – ismerteti a pszichológus. - Szenzoros terápiával, mint a vezetett imagináció, relaxáció, hipnózis, vagy akár zeneterápia enyhíthető a fájdalomérzet. A relaxáció nagyon hatékony a fájdalom csökkentésében. Ilyen például az Autogén Tréning, amely egy gyakorlatsor és a lényege, hogy rendszeresen, tréningszerűen végezve, belső koncentrációval és önmagunkra irányuló passzív figyelemmel hozzuk létre a pszichés és testi-lelki ellazulást. Ez egy tanulási folyamat, melyet pszichoterápiás céllal, a témában megfelelően képzett szakember segítségével javasolt elsajátítani.
- Kitartó terápiával elérhető, hogy a személy másképp gondoljon a fájdalomra és hatékonyabb eszközökkel legyen felvértezve annak megélése kapcsán – hangsúlyozza Kispál Mónika, a Fájdalomközpont pszichológusa. – A lelki megerősítés nagy segítség lehet minden tartós fájdalommal járó betegségnél, így például a fibromyalgiánál, a krónikus mozgásszervi fájdalmaknál, a fejfájásnál is. A legnagyobb hatásfok azonban komplex kezeléssel érhető el, amelyben a fájdalmat fizikailag kezelő szakorvossal együtt dolgozik a pszichológus, a mozgásterapeuta, a dietetikus, és maga a páciens is érzi, hogy az ő munkája, az ő elszántsága is nagyon fontos a helyzet javulásához.

Forrás: Fájdalomközpont (www.fajdalomkozpont.hu)

 

Téma szakértője

Kispál Mónika

Pszichológus

Kapcsolódó orvos válaszol bejegyzésünk

Tisztelt Doktor Úr/Doktor Nő! A következő problémával fordulok Önhöz, hogy ha hat hete volt teljes méheltávolításom, mehnyak és petevezetőkkel együtt, a székelés stb. Is rendben, has középső fájdalmaim is már szépen szinte el is múltak, a három hetes kontrollon is minden rendben ölt, ill az ötödik héten is voltam.. Itt is rendben volt minden.. A petefészkeim mitől fáj hatnak, ha az orvos se látott semmit az említett konzrollokon? A bal különösen, a jobb csak mintha akkor ha több kávét fogyasztanék.. A bal mindig is sokkal érzékenyebb volt, többször műtöttek endometriózis sál, a méh kivétele is az adenomyózis miatti fájdalom miatt története meg. 43 éves vagyok.Szövettan is rendben. Köszönöm válaszát! Szilvia
Tisztelet Hölgyem ,

Az Ön által leírt fájdalmak származhatnak az endometriosis ill . esetleges post - Operativ ( műtét utáni ) okokból is .
Első lépésben ezért javaslom konzultáció elvégzését az Önt operáló Kollégával .

Egyeb okok is szoba jöhetnek , a vastagbél megbetegedései , krónikus kismednencei gyulladás , vagy krónikus fajdalom Szindroma ( KFS ).

Amennyiben szükségét érzi , várom Fajdalom Központunkba konzultációra - a vonatkozó orvosi dokumentációval - ,
amelyet jelen helyzetben telefonon , vagy Skypon keresztül is kérhet .

A pontos diagnózis felállításában hasi - & kismedencei MRI segíthet .

További részletek a honlapomon .

Tisztelettel ,

ARNOLD Dénes ARNOLD
Kiss Szilvia

Dr. Arnold Dénes Arnold MSc

Fájdalom specialista

Kapcsolódó oldalak